A hétvégi angolos piknik betegség miatt elmarad
2010-06-09 10:27
Új időpontban tervezzük megtartani. További információt a honlapon fogunk közzétenni.


EMLÉKEZTETŐ ANGOL TANFOLYAMRÓL
2009-12-23 10:56
Az első félév utolsó angol tanfolyama december 16-a volt. 2. félévben a tanítást Január 13-án folytatjuk a szokásos időpontban.


Megszületett gyülekezetünk legkisebb tagja
2009-12-08 11:57
November 11-én megszületett Hajdú Laura Erzsébet. Súlya 3100gramm és hossza 52 cm.

Istennek adunk hálát ezért a kicsiny gyermekért és arra kérjük az Urat, hogy tartsa meg őt a vele kötött szövetségben. Laura keresztelőjét Januárra tervezzük.




December 9-én az angoltanítás elmarad
2009-12-08 10:56
Ezen a napon egyik csoport számára sem tartunk angolórát, legközelebbi és egyben utolsó alkalom ebben az évben december 16-lesz.


Angolóra november 11-én.
2009-11-11 14:46
November 11-én, a tervezettek szerint minden angolóra meglesz tartva, vagyis az emelt kezdőket 17-18 között, a kezdőket pedig 18-20 között szeretettel várjuk.


Frissítés az angol tanfolyam elérhatő helyeiről
2009-09-30 12:25
A beszédcentrikus angoloktatás kezdő szintje megtelt, de a többi szintre még jelentkezéseket elfogadunk.


Angol tanfolyam Pontosítás!!!
2009-09-22 16:20
A beíratkozás 2009. szeptember 23-án 18:00-kor lesz az iskola (2049 Diósd, Ifjúság u. 11.) bejáratánál a portánál lesz gyülekező.


Kiegészítő információ az angol tanfolyamokhoz
2009-09-17 11:07
Kérek mindenkit, aki szeretne jelentkezni a tanfolyama, hogy iratkozzon be 23-án, mert amennyiben megtelnek az egyes csoportok akkor 30-án már nem tudunk új embereket fogadni.

A tanfolyam 12 alkalomból áll és 2009. December 16-án ér véget.

 A kezdő csoport (abszolút kezdő) a létszámtól függően 18:00-20:00-ig tart majd. Amennyiben jóval több érdeklődő van 24-nél, úgy az idén a csoportot kettébontjuk  oly módon, hogy lesz 2 x 24 fős csoport, és az első csoport 18:00-19:00-ig a 2. csoport 19:00-20:00-ig tart majd.

Hajdú Attila korábbi csoportjai 17:00-18:00 között folytathatják a tanulást ahol nyár elején abbahagyták.

Lesz középhaladó csoport (3. szint) Michelle Custer tanárnő vezetésével.

Lesz haladó csoport (4. szint) Jeffrey Moss tanárúr (és gyülekezetünk segédlelkésze) vezetésével.

Jeffrey Moss tanárúr különösen is értékes tagja egyházunknak, mert kiváló szakember az angol mint idegennyelv okatásában.

 




Folytatjuk az angoltanítást
2009-09-04 09:49
2009. szeptember 23-án kezdődik újra a gyülekezetünk, a Reformált Evangéliumi Egyház, által szervezett beszéd centrikus angol tanfolyam.

2009. szeptember 23-án kezdődik újra a gyülekezetünk, a Reformált Evangéliumi Egyház, által szervezett beszéd centrikus angol tanfolyam.

csoportok:

·         új kezdő illetve újrakezdő

·         emelt szintű kezdő

·         középhaladó és haladó

időpont: minden szerdán 17-20 között

helyszín: Keresztyén Iskola

díj: tankönyv ára (4000.-) és kb. havi 1200.- a költségeink fedezésére

jelentkezni: Hajdú Attilánál a 70/2514034 telefonszámon, info@reformalt.hu emailen lehet

A szeptember 23-i alkalom a beiratkozás napja, első tanítási nap szeptember 30.




Michelle és Kristen csoportjának (középhaladó angol) utolsó órája május 20-án lesz.
2009-05-13 08:31
Michelle Custer és Kristen Yaiko tanárnők, akik a középhaladókat tanították, szülési szabadságra fognak menni május 20-a után, ezért azoknak, akik az ő csoportjaikba tartoznak ezen a napon lesz az utolsó órájuk.


Teológiai konferencia Diósdon 2009. május 1-2.
2009-04-05 14:12
2009. május 1-2-én a Reformált Evangéliumi Egyház teológiai lelkészkonferenciát rendez Diósdon.

A konferencia témája: Az Isten dicsőítése: liturgia és eklézia.

A konferencián egyrészt szó lesz a szövetség megújító istentisztelet liturgiájának bibliai vizsgálatával és a mai modern istentisztelet-dicsőítés és egyházfelfogás megvizsgálásáról az Ige fényében. Különösen azoknak ajánljuk a konferenciát, akik lelkészként szeretnék megújítani, reformálni vagy egyszerűen csak mélyebben megérteni a dicsőítés lényegét, akik szeretnének többet megtudni a Biblia egyházszemléletéről. 

Az alkalmak előadói: Dr. James B. Jordan teológus, számos könyv szerzője

                                       Mr. Jack Phelphs, a CREC generális zsinatának elnöke, az alaszkai

                                       Covenant Bible Church lelkipásztora 

Az előadások angol nyelven lesznek megtartva magyar fordítással. 

Minden érdeklődőt szeretettel várunk.




Március 25-én elmarad az angoltanítás
2009-03-25 08:47
2009. március 25-én elmarad az angol tanítás.

Az egyházunk által bérelt helyiség (diósdi keresztyén 'amerikai' iskola) akkreditációs bejárása miatt nincs lehetőség a tantermek használatára. Legközelebbi Angolóra Április 1-én a szokásos időpontban lesz. A kellemetlenségekért elnézést kérek.

Hajdú Attila




Angoltanítás abszolút kezdőknek
2009-02-26 09:34
Egyházunk továbbra is szervezi az angol tanítást Diósdon. Három szintet tudunk jelenleg tanítani, ami a gyakorlatban négyet jelent. Újonnan kezdők és újrakezdőket is szeretettel várunk.

Február 26-án nagy érdeklődés övezte körül az angol tanfolyamot, melyet egyházunk szervez. A tanfolyamok lényege, hogy szolgáljunk a közösségünk felé és taníthassunk nekik angolt, másrészt pedig, hogy megismertessük egyházunkat, annak munkáját és az evangéliumot az emberekkel. Jelentkezni még lehetséges, ha lehet, akkor emailen (info@reformalt.hu)

A kezdő csoport két részre tagolódik:

abszolút kezdő illetve újrakezdő: Nekik minden szerdán 17:00-18:00-ig tartunk felzárkóztató angolórákat.

kezdő: részükre pedig a szokásos 18:00-20:00 között tartjuk továbbra is az órákat. Ebben az időpontban várjuk a Középhaladó 1 és a Középhaladó 2 tanulóit is.

Reméljük, hogy szolgálatunk elnyeri az érdeklődők tetszését és Istent dicsőíti majd. 




2009-ben is folytatódik az angoltanítás
2009-01-07 08:50
2009 január 7-én 18:00-kor folytatjuk az angol oktatást. A helyszín továbbra is a diósdi Nemzetközi Keresztyén Iskola.

A tanfolyamok célja, egyrészt az, hogy minőségi angoloktatás segítségével minél több emberrel megismertethessük egyházunk küldetését és felmutathassuk a Krisztus evangéliumát. Az órákat felkészült és elhivatott magyar és angol anyanyelvű tanárok tartják. Jelentkezni még lehetséges. 

Amennyiben elég ember jelentkezne, elkezdenénk egy angol újrakezdő tanfolyamot is heti 1 órában. Továbi részletekről érdeklődni lehet Hajdú Attilánál.




Angoltanítás
2008-12-17 09:32
Gyülekezetünk idei utolsó angolóráját 2008. december 10-én tartottuk. Következő angolóra 2009. Következő angolóra 2009 január 7-én szerdán lesz 18:00 órai kezdettel. További részletekről tájékoztatást adunk a későbbiekben.



Istentiszteletek Diósdon
2008-11-21 13:06
November 30-i vasárnapi istentiszteletünk elmarad, mert más fogja a termet használni. December 7-én azonban folytatjuk Isten dicsőítését 10:45 órai kezdettel a diósdi Kápolnakerti Közösségi Házban.

Istentiszteletek Diósdon

A 2008. október 13-16 között tartott Reformált Evangéliumi Gyülekezetek Egyetemes Zsinatán nyilvánosan is jóváhagyták a magyarországi misszió megkezdését. Ezt megelőzte Hajdú Attila megbízatása mint kihelyezett lelkipásztor. Ennek értelmében felhatalmazást kapott a magyarországi missziót felügyelő Wrocławi Reformált Evangéliumi Gyülekezettől istentiszteletek tartására, valamint a sákramentumok (Keresztség és Eucharisztia) kiszolgáltatására.

Nagy öröm ez számunkra, mert így megindulhat az igaz Isten imádása, tisztelete és dicsőítése olyan Bibliai megközelítésből, amely – szerintünk– a leghűségesebben tükrözi a bibliai alapelveket és azoknak a kálvini reformáció szerinti alkalmazását. Az istentiszteletek révén vasárnaponként csatlakozhatunk minden Istent szerető emberhez, felekezethez és nemzethez az Úr imádásában.

Istentiszteletünk felépítése a szövetség megújító istentisztelet liturgiáját követi, melyről bővebben olvashat itt.

 

 




Worship Services in Diósd
2008-10-31 12:12
We will have our first Covenant Renewal Worship service on November 9, 2008 at 11:00 a.m. at the Kék Géza Community Center in Diósd (Szent István tér 1.). The worship service is in Hungarian. We also have an English language outreach in Diósd (Ijfúság u. 11.)

Worship Services in Diósd

On the Presbytery and General Council of the CREC on October 13-16, 2008 the Hungarian Mission work has been officially recognized. This has been preceded by the licensing of Attila Hajdú as a licensed preacher authorized to preach and administer the sacraments (baptism and the eucharist). his licensure has been approved by the Reformed Evangelical Church in Wrocław.

This is great joy for us, as we can begin worshipping the true God in the way that we think is the most faithful reflection of Biblical and Reformed principles. In the worship services we are in communion with all of God’s people in different denominations, or countries everywhere around the world and adore and give thanks to the One True God.




Istentiszteletek Diósdon
2008-10-31 11:58
November 09-én kezdjük Szövetség Megújító Istentiszteletünket 11:00 órai kezdettel Diósdon a Kék Géza művelődési házban (Szent István tér 1).

Istentiszteletek Diósdon

A 2008. október 13-16 között tartott Reformált Evangéliumi Gyülekezetek Egyetemes Zsinatán nyilvánosan is jóváhagyták a magyarországi misszió megkezdését. Ezt megelőzte Hajdú Attila megbízatása mint kihelyezett lelkipásztor. Ennek értelmében felhatalmazást kapott a magyarországi missziót felügyelő Wrocławi Reformált Evangéliumi Gyülekezettől istentiszteletek tartására, valamint a sákramentumok (Keresztség és Eucharisztia) kiszolgáltatására.

Nagy öröm ez számunkra, mert így megindulhat az igaz Isten imádása, tisztelete és dicsőítése olyan Bibliai megközelítésből, amely – szerintünk– a leghűségesebben tükrözi a bibliai alapelveket és azoknak a kálvini reformáció szerinti alkalmazását. Az istentiszteletek révén vasárnaponként csatlakozhatunk minden Istent szerető emberhez, felekezethez és nemzethez az Úr imádásában.


Szerzői jogok tulajdonosa: Magyar Reformált Evangéliumi Misszió © 2008 Diósd
Az oldalon található tartalmak bármilyen célú újrafelhasználása a szerző engedélyéhez kötött!