Egyházunkról bővebben

 

Egyházunk víziója az, hogy a Szentháromság Isten ismerete töltse be a földet és, hogy megtanítsuk az embereket az Úr félelmére és szeretetére.

Magyarországi gyülekezetünk konkrétabb célja, hogy hirdessük Isten evangéliumát népünknek, a magyar emberek számára, és hogy nemzetünket Isten szeretetére és dicséretére tanítsuk. Szilárdan hisszük azt, hogy csak ezt követően lehet reményünk arra, hogy Isten megkönyörüljön rajtunk magyarokon, és hogy megáldjon minket gazdagon egyéni, családi és nemzeti szinten.

Hisszük, hogy Isten az Ő országát népén az Egyházon keresztül növeli. Teszi ezt az Ige hirdetése, a sákramentumok kiszolgálása és az egyházfegyelem gyakorlása révén. Az Egyház hűsége Istenhez elválaszthatatlan az igaz hittől, ezért szilárdan hiszünk abban, hogy nekünk, keresztyéneknek, mint Krisztus Testének szolgálnunk kell a rászorulók felé: először a családunkban, majd az egyházban és végül községünkben, országunkban.

A CREC, mely gyülekezetünk neve, az USÁ-ban alakult meg 1998-ban. A CREC Európában CREC-EU néven ismertebb. Azért ezt a nevet adtuk, neki, hogy kifejezhessük, hogy gyülekezetünk nem egy „amerikai import”, hanem egy olyan közösség, mely érzékeny az adott terület eltérő regionális, kulturális és történelmi sajátosságaira Európában és a világon mindenhol. Több CREC-EU gyülekezetet is találhat Lengyelországban, Oroszországban és Bulgáriában. A magyarországi missziót közvetlenül a lengyel CREC-EU wrocławi gyülekezete felügyeli.

A CREC a Confederation of Reformed Evangelical Churches (magyarul: Reformált Evangéliumi Egyházak Szövetsége) kifejezésnek a rövidítése. Az alábbiakban bővebben is kifejtjük ennek a névnek a jelentését.

 

Először és elsősorban, magunkat Jézus Krisztus gyülekezetének tartjuk, aki a Teremtés Ura és a világ Uralkodója. Nagyon elkötelezett hívei vagyunk a Szentháromságnak és így valljuk, hogy az Atya a Fiú és a Szentlélek lényegileg egy, oszthatatlan és elválaszthatatlan Isten, aki egy Isten három személyben. Az Atya; a Fiú, Jézus Krisztus; és a Szentlélek mind egyformán tagjai a Szentháromságnak, akik csupán szerepükben térnek el egymástól a Szentháromság-szövetségben. Hisszük, hogy Isten azért alapította az Egyházat, hogy uralmát így terjessze ki széles e világon, és hogy így az egész világ ismerje meg Őt és engedelmeskedjen Neki. Isten az Egyházán keresztül munkálkodik a történelemben és rajta keresztül gyűjti össze kiválasztottait.

Tudjuk, hogy az ez az Egyház távolról sem tökéletes – egyelőre, és hogy történelmében többször hozott szégyent férjére az Úrral- Ugyanakkor hisszük, hogy Krisztus második eljövetelekor az Egyház, mint egy test mindenféle szeplőtől és ránctól mentesen fog állni Ura előtt. Célunk, mint Krisztus Történelmi Egyházának egyik tagjának, hogy Isten akaratát cselekedjük dicsőségről dicsőségre. Szeretnénk más Egyházakkal is egységben lenni és reméljük, hogy egyes tantételekben való különbözőségek ellenére együtt tudunk működni másokkal. Más gyülekezetekhez való viszonyunkban egyetértünk Szent Ágostonnal, aki azt mondta, hogy nekünk keresztyéneknek a lényeges dolgokban (pl. Szentháromság, Krisztológia és Soteriológia) egységben kell lennünk, az egyéb dolgokban legyünk egymással szemben toleránsak és nyitottak a párbeszédre, de minden dolog felett szeressük egymást, mint testvéreket az Úr Jézus Krisztusban.

Másodszor, magunkat evangéliuminak tartjuk. Sajnos, az utóbbi időben ez a kifejezés eléggé le lett járatva és rosszul lett bemutatva. Annyiban vagyunk evangéliumiak, hogy bennünket újjászült az Evangélium, vagyis a Jó Hír, a mi Urunk Jézus Krisztus örömhíre. Ez az Evangélium arra tanít, hogy az embert Isten arra teremtette hogy őt imádja és vele közösségben legyen mindörökké. Az emberiség, azonban, Ádámban fellázadt az ő kegyelmes Teremtője ellen. Ennek a rendkívül gonosz és álságos lázadásnak az lett a következménye, hogy az emberiség elesett Isten kegyelmétől és szembe kellett nézni tettei következményével: az örök halállal. Isten, azonban jósága és kegyelme gazdagsága szerint hajlandó volt megbocsátani az emberiségnek és békejobbját nyújtotta az embernek azáltal, hogy egyszülött Fiát elküldte, hogy magára vegye az embereknek szánt büntetést. Isten ingyen kegyelméből megigazítja mindazokat, akik hitüket és bizalmukat Krisztusba vetik és Tőle várják a megbocsátást.

 

Harmadszor, Reformáltak vagyunk. Ez azt jelenti, hogy egyházunk egyetért és közösséget vállal a reformáció szellemi atyaival és az ő örökségükkel. Szilárdan hisszük a reformáció öt Sola-ját.

A Sola Scriptura-t, vagyis hogy a Biblia, amely Isten Igéje, általa ihletett és tévedhetetlen, hitünk legnagyobb sé legvégsőbb tekintélye. Ez az egyetlen mérce, amely által az Egyház felismerheti az igaz és hithű tanokat.

A Sola Fide-t, vagyis hogy az igazak egyedül hit által fognak élni. Isten igazságát és kegyelmét hit által fogadjuk be. Az igaz hit Isten Igéje iránti szívbéli bizalom és elfogadása annak, hogy Ő szeret bennünket és megvált minket.

Hisszük a Sola Gratia-t, hogy egyedül Isten kegyelméből igazíttatunk. Emberekként semmit sem tehetünk, hogy Isten jótetszését kivívjuk magunknak, hanem inkább az Ő irgalma és kegyelme az, ami által kiárasztja ránk áldásait.

Egyet értünk a a Solus Christus tézisével, miszerint az Istenhez és az örök élethez vezető egyetlen út az Ő örök Fia, Jézus Krisztuson. Rajtakívűl nincs más út Istenhez, a megváltáshoz és az örök élethez

Végül pedig valljuk a  Soli Deo Gloria elvét, vagyis, azt, hogy minden amit teszünk Istent kell, hogy dicsőítse. Meg vagyunk győződve arról, hogy ezt azt jelenti, hogy Istent kell dicsőíteni az élet minden területén és, hogy nekünk keresztyéneknek az a feladatunk, hogy megkeressük az életnek azon területeit, ahol Isten dicsőségét még nem hirdetik és ezeket az Ő Szent Igéjének megfelelően át kell alakítani. Sajnos, sok keresztyén manapság megelégszik azzal, hogy Istent csak a személyes életében akarja dicsőíteni, no meg a templomban, gyülekezetben. Mi azonban, azt gondoljuk, hogy Isten uralma ennél több mindenre kiterjed, olyannyira, hogy nincs az életnek egy olyan része, részlete, ahol Isten Törvényét hanyagolni lehetne. Legyen ez házasság, család, politika, gazdaság, tudomány vagy bármi más: Isten kell hogy legyen minden mindenekben.

Végül pedig: Egyházunk egy Szövetség. Jóllehet ez a kifejezés (pláne annak latin eredetije: konföderáció) nem rendelkezik olyan mély gyökerekkel a magyar történelemben, mint mondjuk az angolszász népeknél, mégis a legjobb, hogy leírja Egyházunk gyülekezeteinek egymáshoz való viszonyát. Az, hogy Szövetség vagyunk, azt jelenti, hogy a CREC egyes gyülekezetei nem csupán független gyülekezetek egymástól elszigetelt konglomerátumai, hanem gyülekezeteink felelősséget vállalnak egymás iránt, igazi szövetséges társak. Ugyan minden egyes helyi gyülekezetnek viszonylag nagy mozgástere van és a legtöbb döntést a helyi gyülekezet hozza meg, a nagyobb kérdésekben, mely a CREC egészét érinti a CREC zsinatian kerülnek megvitatásra és döntést is itt hozunk. Ezeken a zsinatokon, a helyi gyülekezetek delegáltakat küldenek szavazati joggal. A Zsinatokon hozott döntések aztán minden egyes helyi gyülekezetre vonatkoznak. A zsinat élén a három évre megválasztott zsinati elnök (presiding minister). áll.

Amennyiben szolgálatunk felkeltette érdeklődését és szeretne Ön is részt venni szövetség megújító istentiszteletünkön, vagy ha csak kérdése van vagy szeretne bibliai alapú tanácsadást, tanácsot, kérem keressen fel bennünket telefonon, emailen vagy személyesen - örömmel állunk rendelkezésére. Elérhetőségeinket megtalálhatja az Elérhetőségeink menüpont alatt.

 

Krisztusban,
Hajdú Attila
A CREC megbízott lelkipásztora

 

 

Hajdú Attila

Hajdú AttilaHajdú Attila, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészkarán végzett Történelem és Amerikanisztika szakon 1997-2002 között. 2000-2004 között a Debreceni Református Hittudományi Akadémia Vallástanári Tanszékén végezte tanulmányait. Itt szakdolgozatát egy szegedi református egyházközség történetének feldolgozásából írta.

2000-2001 között az Újszegedi Református Egyházközség aktív látogatója volt.

2001-ben egy amerikai út során ismerkedett meg alaposabban az angolszász reformáció és a kontinentális európai reformáció hagyományával. Ettől fogva foglalkoztatta alaposabban a kálvini reformáció és annak presbiteriánus (angolszász) tradícióinak magyarországi megvalósítása.

2007-ben kapcsolatba lépett a CREC lengyelországi vezetőivel és hamarosan megindult a magyar misszió szervezése.2008 szeptemberétől a CREC magyarországi misszióját felügyelő Lengyel Reformált Evangéliumi Egyház jóváhagyásával megindulhatott a Magyar Reformált Evangéliumi Egyházban az ige hirdetése és a sákramentumok kiszolgáltatása.

Hajdú Attila jelenleg a Pest megyei Diósdon él feleségével Katival és két gyermekével Sárával és Dáviddal.

Hajdú Attila és családja

Szerzői jogok tulajdonosa: Magyar Reformált Evangéliumi Misszió © 2008 Diósd
Az oldalon található tartalmak bármilyen célú újrafelhasználása a szerző engedélyéhez kötött!